Barion Pixel

A Litera Press azért jött létre, hogy közelebb hozza egymáshoz a minőségi irodalmat olvasókat és a tehetséges (kezdő) szerzőket. Kiadónk a gondos szerkesztésre, a nyelvi pontosságra és az igényes kivitelezésre helyezi a hangsúlyt.

A Litera Pressről

Csapatunk

Császár Anikó

Császár Anikó vagyok, a kiadó vezetője és főszerkesztője. 2019 óta élek a könyvkiadás világában. Az írástechnika elsajátítását autodidakta módon kezdtem, majd 2023 év elején beiratkoztam a Könyvmolyképző Kiadó „Szövegkertészet” kurzusára. A megszűnése után a Tehetség Íróstúdiónál folytattam a tanulmányaimat, ahol Varga Beától, a Könyvmolyképző Kiadó egykori főszerkesztőjétől tanultam zsánerspecifikus szerkesztést. 2024 júliusában sikeres vizsgát tettem.

Számomra a folyamatos szakmai fejlődés rendkívül fontos, ezért 2025-ben két kurzusra is beiratkoztam. Az egyik a LABA Magyarország Oktatási Kft. szervezésében indított „Kiadói szerkesztés a gyakorlatban”, ahol Gyuricza Esztertől, a Libri Könyvkiadó kiadóvezetőjétől tanulhattam. A másik pedig a Best-Work Oktatási és Szolgáltató Kft. Kriminálpszichológiai konzulens képzése. Mindkettőt sikeresen elvégeztem.

Magam is szerzőként pontosan tudom, mennyire fontos profi, elhivatott szakembereket találni, akikkel gördülékeny a közös munka, ezért igyekszem a legtöbbet kihozni minden kéziratodból.

 

Mottóm: „Az igazi dicsőség az, ha valaki felül tud emelkedni önmagán.” – Bonaparte Napóleon

Horváth-Tanka Veronika

Horváth-Tanka Veronika vagyok, a kiadó vezetője és szerkesztője – feleség, anyuka és igazi közösségi ember.

Nyitrán végeztem a Konstantin Filozófus Egyetemen szociológia szakon, majd éveket töltöttem Írországban és Angliában, ahol rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam.

Mindig is rajongtam az írásért és a könyvekért, most pedig a szerkesztés világában találom meg önmagam. Hiszem, hogy a történeteknek ereje van, és alig várom, hogy ezt a szenvedélyt a jövőben hivatásként élhessem meg.

Mottóm: In omnia paratus – „Mindenre készen.”